Augusztus 9.

Augusztus 9-én indultunk ki a táborhelyre jómagam és másik két vezető Paksról, hogy kivigyük a cuccainkat, felverjük a jurtát, meg ilyesmi. Azt tudni kell, hogy Gyapa kb 5-6 kmre van Pakstól, szóval nem kell nagy távolságokra gondolni. Ez az első nap elég unalmas volt, legalábbis én nagyon unatkoztam, főleg, mivel az egyikünk közben hazament, mert további teendői voltak otthon. A másik emberkét pedig nem is nagyon ismertem, mert már évek óta nem igazán aktív a cserkészetben, így aztán nem volt könnyű megtalálni a közös hangot. Este pedig 9 és 10 között szépen magamra hagyott, és bár nem vagyok félős típus, eléggé beparáztam 1magam az erdőben, főleg, mivel közel volt hozzánk a falu, és mindenhonnan kutyák ugatását hallottam. Ja meg a közeli disco hangjait. Hát elég földöntúli érzés volt, meg kell hagyni.

Augusztus 10.

Na innen kezdett az egész tábor hangulata javulni a számomra, ugyanis 9-10 fele megérkeztek a siófoki cserkésztestvéreink. Mondhatom úgy is, hogy megérkeztek csücsköm szívei, és nagyon hálás voltam nekik ezért. Hiába, 5 éve, még amikor az első táborunkat töltöttük velük, még inkább ragaszkodtam Pakshoz, aztán széépen lassan rájöttem, hogy az értékek megtalálásához jobban körül kell tekinteni. Szomorú tény, de egyre kevésbé érzem magam igazán jól a saját csapatommal. Én hiába próbálkozom már évek óta, és azt hiszem hogy erről nem is én tehetek. De a törekvés megvan!

Szóóval ezen a szépséges napon elkezdtük végre ténylegesen is építeni a tábort. Az egyetlen hiányérzetemet pedig abban találtam, hogy a fiúk nem nagyon engedtek nagyobb munkába engem. Lehet, hogy náluk ez a szokás, hogy pl a lányok nem ásnak, meg nem kötöznek, vagy azért, hogy kíméljék őket, vagy mert nem bíznak bennük? Na mind1, de én szépen meggyőztem őket arról, hogy márpedig én ásni fogok, és ha nem is sokáig hagytak, de legalább a felesleges feszültségemet volt min levezetni.

Még ezen a napon jóó 2 óra alatt sikerült felverni a sátramat. Hát jaa, úgy hangzik, elég béna lehetek, de sok nehezítő tényező volt. Például, hogy nem volt meg minden sátorrúd, és lejött róluk a betűzés, ami alapján össze kell rakni. Ja és egyedül álltam neki. Aztán, amikor elegem lett, fogtam egy teljesen más típusú, de általam sokkal jobban ismert sátrat, és negyed annyi idő, erőfeszítés és gondolkodás után szépen felvertem. De este végül nem én aludtam benne, mert meggyőztek a lányok, hogy aludjunk a konyhasátorban. Háát mondjam azt, hogy rossz döntés volt? Rohadt hideg volt, és buckás. Na ez van.

Augusztus 11.

Ezen a nap folyamán szépen kiválasztottam a keretmese nevemet, amihez jóó hosszú ideig gondolkodtam, és még a Tinódi is áldását adta rá. (Tinódi Lantos Sebestyén volt az efféle dolgoknak a mestere. Az az ember, aki mindennek utánaolvas, vagy csak alapjából tudja? Nem tudom, de jól csinálja =) Jaa igen, Daróczy Boglárka lett a becses keresztnevem, és büszke parasztlányként álltam a végvárunk szolgálatára.